• Ásotthalom, Bogárzói-rét
• Ásotthalom, Fehér nyáras emlékerdõ
• Ásotthalom, Ültetett erdõ
• Balástya–Kistelek, Müller szék vagy Nagy-szék
• Csengele, kocsányos tölgyek
• Hódmezõvásárhely, Epres-kert
• Hódmezõvásárhely, védett fasorok, védett fák
• Hódmezõvásárhely, Népkert és a strand
• Kistelek, Bíbic-tó /Tóalja/
• Makó, Juhász Gyula emlékfa
• Öttömös, Baromjárás-puszta
• Szeged, Füvészkert
• Szeged, Kiskundorozsmai Nagy-szék
• Szeged, páfrányfenyõ
• Szeged-Tápé, Vetye-háti-nyárfa
• Szentes, Széchenyi liget
• Zsombó, Õsláp

Ásotthalom, Bogárzói-rét
Az egykori mélyfekvésû tómeder sajnos mára már teljesen kiszáradt, csak az erõsen csapadékos években, s akkor is csak tavaszonként észlelhetõ némi tocsogósság a mederben. A századelõn még tóként írják le, de a 60-as évek lelkes lecsapolásai ide is elértek, s tavat ma már csak a mederben élõ nádasok jelzik. A terület körül fenyveseket és szürkenyárakat találunk, itt-ott elszórt füzesekkel, nyarasokkal. A tájképileg is említésre méltó területen a hazai védett növények közül a nagyobb tömegben élõ mocsári és poloskaszagú kosbort érdemes megemlíteni, valamint külön érdekességként a csipkés gyöngyvesszõt. Hüllõ és kétéltû faunája a terület jellegének megfelelõ, különös, unikális fajokat nem ismernek a területrõl. Még így, régi fényét ugyan elveszítve is értékes, szép terület.

Ásotthalom, Fehér nyáras emlékerdõ
A környék homokfásítása az 1900-as évek elején kezdõdött, mely irányítója Kiss Ferenc volt. Az õ ötletének tartják, hogy meghagyták eredeti állapotában ezt az õsnyárast, mely óriási törzseivel, korhadt, természetes pusztulást és újulást mutató képével jól jellemzi az egykori tájat. A terület – a maga 17 hektárjával – 1944-ben lett védett, fõút mellett terül el, és még gépkocsiból is látni a Kiss Ferenc emlékére állított szobrot. Sok érdekes és értékes lágy-és fásszárút mondhat magáénak e terület, mely egyébként kedvelt kirándulóhely, s az úton megálló autósok kedvenc szemétlerakó helye is. Az emberek egy részét úgy tûnik, nem érinti meg a táj szépsége. Ottjártamkor a tintakék égen szélben táncoló ezüst fonákú nyárlevelek lenyûgözõen szépek voltak. A cserjeszintben a veresgyûrûs som, lejjebb a koloncos legyezõfû, az árvalányhaj, homoki ternye, homoki kesufû, sovány csenkesz és kései szekfû színesíti a képet. Az odúlakó madarak kihasználják a gyakran 100 évnél is idõsebb fák által nyújtott fészkelési lehetõséget, így gyakran kerülnek szem elé a különféle harkályfajok, csuszkák, fakuszok, cinegefélék. A nagyobb odvakban macskabagoly és csóka költ.

Ásotthalom, Ültetett erdõ
Maga az erdõ – mint nevébõl is kitûnik – nem természetes újulat, hanem több, mint 100 éve a homoki erdõk pótlására ültetett egykori erdõk maradványa, melyet Bedõ-ligetnek is neveznek. A hivatalos védelmet a fehérnyáras erdõhöz hasonlóan, szintén 1944-ben kapta meg két hektár terjedelemben. Nem furcsa, hogy amíg az emberek javarésze a világégésben embereket és javakat pusztított, mások ugyanakkor értékeket mentettek? Az akkori ültetéssel nem csak a visszapótlást oldották meg, de egy új kikapcsolódásra, pihenésre alkalmas területet is létrehoztak. A fák hatalmasra nõttek, szép sudárak, ágaik magasan kezdõdnek, s a szileken a lefelé egyre határozottabbá váló bordás lábasodást figyelhetjük meg, mely jobb támaszkodást biztosít a fának. A szilek mellett fekete diók, platánok alkotják az állományt.

Balástya–Kistelek, Müller-szék vagy Nagy-szék
Szegedrõl kiindulva és Balástyát elhagyva a mûútról letérünk, s miután áthaladtunk egy nemesnyár ültetvényen nem sokára meglátjuk Kistelek és Balástya között egy egyébként nagy kiterjedésû laposban a nagy sziket, vagy másik nevén a Müller széket. Ennek a területnek különös értékét két olyan fészkelõ madárfaj alkotja, melynek hallatán minden madarász megnyalja a szája szélét. Két fehér, kecses hercegnõ fészkel a területen: a gulipán és a székigólya, azaz a gólyatöcs. Sajnos én szeptemberben jártam itt, így fészkelését már nem tudtam megfigyelni, ami nem is lett volna túl etikus, hiszen félénk, óvatos madarakról van szó. Egyébként is sokkal akciódúsabb a vonuló, mozgó, szedegetõ madár, mint egy órák hosszát is a fészkén kotló példány bámulása. A két ritka fészkelõ mellett a területen dolgozó madarászok közel ötven madárfaj elõfordulását jegyezték föl.

Csengelei kocsányos tölgyek
Érdekes, szinte szakrális jelleget kölcsönöz a nyolc ültetett tölgynek az, hogy egy 10-12 méter átmérõjû körbe ültették õket már több, mint 100 éve. Amennyire meg tudtam ítélni – hiszen nem vagyok erdész – a fák jó egészségi állapotnak örvendenek, koronájuk szinte összeér, s a zárt állás miatt a fák magasak, sudarasak, 35-40 méter magasak, 90 cm körüli törzsátmérõvel. Védi õket a viszonylagos eldugottság, hiszen a csengelei elágazás után még jócskán kell menni földúton is, míg elérjük a tölgyeket, no meg az 1974 óta tartó hivatalos védelem. Irodalomtörténeti vonatkozása is van ennek a területnek, hiszen a közeli erdészházban gyakran pihengetett és írogatott Móra Ferenc, s állítólag az Aranykoporsó címû regényét is részben e fák alatt írta. Az országban persze mindenfelé vannak Petõfi-fák, mely alatt a helybéliek szerint a Tisza címû versét írta, és Rákóczi-fák, melyhez a lovát kötötte a fejedelem, még akkor is, ha maga a fa nem több, mint 100 éves. Ha ennyi helyen járt volna a fejedelem, nemigen lett volna ideje a szabadságharcra /el is bukott/ mondják a szkeptikusok. A legendák viszont azért vannak, hogy szebbé tegyék az életet, s a nyolc tölgybõl álló gyûrû akkor is szép, ha történetesen sosem látta volna oket Móra.

Hódmezõvásárhely, Epres-kert
A hosszan elnyúló fasor többször állt már a kivágás szélén, mert idõnként új és új ötletek születtek emberek agyában a kivágására, pedig a fasor maga a történelem. Nemcsak azért, mert több, mint 100 éve ültették, hanem azért is, mert az egykori selyemhernyóláznak a maradványai. A fákról vágott ágakkal, pontosabban a levelekkel etették a selyemhernyókat. A 224 fából álló fasor hosszan vezet a városon keresztül. A fekete és fehér eperfák különösen ki vannak téve a hernyósodásnak, de a város védetté nyilvánításukkal gondozásukat is vállalta, sõt, az idoközben kiöregedõ fák is pótlásra kerülnek.

Hódmezõvásárhelyi védett fasorok, védett fák
Az esetek többségében a városokban nincsenek természetvédelmi szempontból kiemelkedõ értékek, hiszen a városi létforma szinte teljesen kizárja ezt. Viszont az ott élõ emberek érzelmileg kötõdhetnek régi fasorok történelmi vagy más értékekkel összefüggésbe hozható fáihoz. A városban a zöldtömeget a magánlakások kertjében lévõkön kívül a közterületek parkjai adják, így érthetõ, hogy a természetbarát vénával is megáldott városvédõk szeretnék megvédeni kedves fasoraikat, parkjaikat a négyévente változó vezetés szeszélyeitõl. Így aztán sok olyan park és magányos fa lett védett a városokban, mely a szabad természetben nem kapná meg ezt az oltalmat. Nem kivétel ez alól Hódmezõvásárhely sem, ahol sok az ilyen jellegû védettség. Elég említeni az Ady Endre út 73 platánfáját, vagy a városközpontban található Kossuth teret. Itt 27 japánakác, 2 kocsányos tölgy és 1 platán áll védelem alatt. Nem kevésbé látványos a Kinizsi utca 58. vadgesztenyébõl álló fasora, vagy a Zrínyi utca 28. japánakáca. A japánakác ugyan külsõre hasonlít az észak-amerikai akáchoz, de ennek hazája Kelet-Ázsia. Sárgás sorokba rendezõdõ kocsonyás apró magjait szívesen fogyasztják a téli madarak. Sokszor onnan tudjuk lombhullás után, hogy japán akácok alatt járunk, hogy lábunk alatt a havat sárgára festi termésük.

Hódmezõvásárhely, Népkert és a strand
Az elõbb már említett Ady Endre utat elhagyva jutunk a strandra , majd ezután egy angolkertbe jutunk, a Népkertbe. Mind a strand fái, mind a népkert fái helyi védelem alatt állnak. Alapállományukat tölgyek, kõrisek és ostorfák alkotják.

Kistelek, Bíbic-tó /Tóalja/
Lehet vitázni a tó eredeti nevén, de a helyieket kérdezve õk Tóaljának mondták; ám ismerik már a Bíbic-tó elnevezést, melyet valószínûleg a helyi madarászoktól kaptak. Maga a tó idõszakosan telik csak meg vízzel, szerencsés esetben megfelelõ élõhelyet nyújtva a gólyatöcsnek, mely állandó fészkelõje a lúgos vizu tónak. Szeptemberi látogatásomkor éppen a vízparton szedegetve sikerült megpillantanom néhány példányt. Miután ez a faj messze nem urbanizálódásáról ismert, eléggé meglepõ, hogy az emberi településhez ilyen közel is megél. Nem igen van rá jobb magyarázat, mint az, hogy vélhetoen rendkívül jó táplálkozó és fészkelohely, így a madárnak megéri vállalni a kitettséggel járó kockázatot.

Makó, Juhász Gyula emlékfa
Móra Ferenc 8 tölgye után másik irodalmi vonatkozású helyre jutunk Makón. A Megyeház utca egyik terén áll egy lassan 200 éve ültetett hatalmas koronaszélességû, másfél méteres törzsátmérõjû kocsányos tölgy, mely alatt a hagyományok szerint sokszor megpihent Juhász Gyula is. Védelmet 1974-ben kapott.

Öttömös, Baromjárás-puszta
Ahogyan a Kiss Ferenc emlékerdõ Ásotthalmon az egyik legrégebbi védett területnek tekinthetõ, úgy a Baromjárás-puszta szinte a legfiatalabbnak. Története szinte mintapéldája lehetne a hazai területelbarmolásoknak /nevét nem innen kapta; hivatalos emberek itt nem jártak, a területfölszántásokat csak térképeken jelölték ki/. A szabadságharc korában a terület még Alsóvárosi puszta néven több ezer hektár kiterjedésû volt, egészen Ásotthalomig tartott. Néhol még ma is Ásotthalmi Baromjárásként jegyzik. A XX. század elején még mindig a jelenlegi védett terület többszöröse létezett, mígnem 1926-ban egy részét fölszántották, ez folytatódott a lelkes 60-as években is, mikor úgy gondolták, még a passzát szelet is mi fújjuk. Ahogy ez már lenni szokott, hamar kiderült, hogy a talaj "nem sok hálistent ér", de vezetõink nem hátráltak. Így maradt meg a mai maradvány pusztaterület, melyet fasor keretez. Érdekes növényei a mocsári kosbor,a bakszakáll és a homoki árvalányhaj. Madárvilága a várható pusztai fajokból kerül ki, hüllõfaunájában érdekes színezõelem a zöld gyík, mely hímjeinek kék torka igazán a tavaszi párzásokkor látványos. Leginkább rovarvilágát kutatták a szakemberek, sok védett fajt is találva, mint az óriás galacsinhajtó, vagy az imádkozó sáska. Mindemellett engem a táj összhatása ragadott meg leginkább, maga a puszta mint jelenség, füveivel, jellegzetes illatával. Már csak ezért is megérdemli a védelmet.

Szeged, Füvészkert
A történelem ismét beleszól a természetbe – mondhatnánk a szegedi füvészkert esetében is. A trianoni béke-diktátum után a Kolozsvári Egyetemnek Szeged adott helyet 20 hektáron. Itt alapította meg a füvészkertet a rossz emlékû 1922-es évben, 1925-ben elkezdték az elõmunkálatokat a parkban, méghozzá a szélfogó mikroklíma-módosító jegenyenyár telepítéssel. Ez a kertészeti változat magasra növõ és a nyarakhoz képes igen hosszú élettartamú fa. Késõbb a munkálatok folytatódtak, nem kevés nehézség leküzdésével ment csak, hiszen egy megcsonkított országban sokan legkevésbé fontosnak egy botanikus kert létrehozását tartották. A munkálatok következõ lépése a tómeder kialakítása volt. 1940-ben az egyetem visszaköltözött Romániába, így a további telepítéseket és más munkálatokat a Szegedi Tudományegyetem folytatta. Csõstül jöttek a bajok: 1941-ben a hónapokig tartó belvíz miatt összeomlott a pálmaház, sok fa kipusztult. Tovább súlyosbította helyzetet, hogy a világháborúban fázó, éhezõ emberek érthetõ okokból sok fát kivágtak és eltüzeltek. Végre mondhatunk valami jót is az ötvenes évekrõl-azon túl, hogy elmúlt-, mert a fejlesztések erre az idõszakra estek. 17 hektáros területen rengeteg fás és lágyszárú él, és csak elismeréssel lehet adózni a kert szakembereinek, hogy ennyi eltérõ igényû növényt meg tudnak itt tartani. Néhány adat, csakhogy a fajgazdagságot érzékeltessem: 5120 növényfajból 1800 trópusi, 440 kaktusz és 470 más pozsgások. Egész Európában itt találjuk a legnagyobb kínai mamutfenyõket, melyet egykor kihaltnak véltek, s csak az 1900-as évek elején találtak meg újra Dél-Kínában. Az egzotikus fajokon túl közel 20 egységben mutatják be a hazai fás társulásokat.

Szeged, Kiskundorozsmai Nagy-szék
A terület mélyebb részeiben még õsszel sem tudtam egyszerû bakancsban átkelni, a szárazabb részeiben még ma is látni a sziksót. De milyen volt egykoron ez a terület, mondjuk az 1940-években, amikor még seperni lehetett a sziksót, mint ahogy azt meg is tették a környékbeli asszonyok? A vízrendezés megváltoztatta a vízmozgást, így ma már csak kisebb területeken virágzik a sziksó. 17 hektárnyi területe 1975 óta védett, mint a Duna-Tisza-közi szikes puszták megmaradt darabja. Növényvilága említésre méltóan érdekes, nemcsak a tengerparti kígyófû, de az erdélyi útifû, az alföldi aszat, tarka sáfrány, vagy a lila homoki kikerics miatt is. A mély fekvésû, idõszakos vízborítású területek tarackos-tippanos mocsárrétet, míg az egykori sziksósok helyén mészpázsitos sziki zsázsás társulásokat találunk. A ritka pókbangó a hazai orchideafélék közé tartozik, nevét pókot utánzó virágáról kapta. A területnek madártani jelentõsége elsõsorban a február-áprilisi és a szeptember-októberi vonulási idõszakokban van, mint pihenõ és táplálkozó hely.

Szeged, páfrányfenyõ
A Takarékpénztár utca 3. szám alatti ház kertjében áll ez a fa, melyet egy Pollák nevû kötélverõ mester hozott, állítólag egyenesen japán õshazájából még 1925-ben, mely 1975-ben védett lett. Innen kezdve a történet érdekessé válik, mert egyesek szerint a város többi páfrányfenyõje is ennek az egyetlen fának a leszármazottja, mások viszont cáfolják ezt, mondván, hogy mivel ez a növény kétlaki, tehát külön-külön egyeden található a porzós és termõs virág, így egyetlen fának nem lehet termése. Mivel a védett fa nõivarú, valahol kellett lennie egy hímivarú fának is, vagy ami valószínûbb, a mester úr – már csak elõvigyázatosságból is – nem egyetlen fát hozott magával.

Szeged-Tápé, Vetye-háti-nyárfa
A magányosan álló óriási öreg fák halála jó esetben egy-egy orkánszerû vihar, mely végül földre dönti a már gyengült, korhadó matuzsálemet, de ez természetes halál és jó esetben már ott növekedik valahol az öreg fa alatt az utód is. Rosszabb esetben az emberi kapzsiság hozza a halált. Egyelõre mindkettõtõl menekedni látszik ez a 250-300 éves óriási nyárfa. A kivágástól az 1957 óta tartó védelem, a nehéz megközelíthetõség, a széltõl – egy darabig – viszonylagos jó állapota védheti meg. Törzskerülete 12 méter. Elképzelhetõ, hogy megmaradásához az is hozzájárult, hogy a 40-es években munkásmozgalmi találkozóhely volt.

Szentes, Széchenyi liget
A ligetet a kiegyezést követõen két évvel kezdték telepíteni 1869-ben, akkor még sétakert néven, további 104 díszfát 1897-ben ültettek bele, még nem gondolván, hogy egy részük mint tüzelõ végzi a két világháborúban. A ligetben több közintézmény is helyett kapott az öreg platán és gesztenyefák alatt. Így a kúlturpark múzeum, a játszótér is. Hét hektárja 1953-óta védett. Legfõbb értéke parkjainak, hogy kicsit elbújva a város zajától kellemes pihenést nyújtanak, melyet még megtoldhatunk egy Kurcza-parti sétával is.

Zsombó, Õsláp
Mai napig is sok vita folyik azon, kellett-e a reformkorban induló vízrendezés, folyamszabályozás ennek az országnak, vagy sem. Nos, anélkül, hogy újabb adalékokkal szaporítsam a már amúgy is bõséges irodalmat, egy megjegyzést hozzáfûznék. Meglátásom szerint, ha be akartunk kapcsolódni az európai kereskedelmi hálózatba, sajnos szükség volt rá, persze nem feltétlenül így és ennyire. Ennél nagyságrendekkel rosszabbak voltak az 50-es évek fölösleges, csak a melldöngetést szolgáló versenyszerû lecsapolási munkái. Mondhatni ezek adták meg a kegyelemdöfést, fölöslegesen. Túlélõk mindig maradnak, akik be tudnak számolni a múlt dicsõségérõl, még ha csak árnyékuk most egykori önmaguknak. Ilyen a zsombói õsláp is: egykori méteres zsombékjai már a múlté, az aljban léõ semlyékek élõvilága is már haloványabb, de vannak viruló láprétjei, buglyos szekfûkkel, tõzeges füzesekkel, lápi páfránnyal. A magasabban fekvõ részek régi gyöngyvirágos tölgyesek emlékerdeit õrzik, gyömbérgyökérrel, salamonpecséttel. Növénytani értékeire már az 1930-as években fölhívta a figyelmet Zólyomi Bálint, a hivatalos védetté nyilvánítás mégis sokáig késlekedett még, így további értékek pusztultak el. Érdekességképpen említésre méltó a vízisikló kétcsíkos változata.
Forrás:www.foek.hu